A „Valóság képei” a Városházán
„PsychArt 24-A Valóság képei” címmel rendhagyó képzőművészeti kiállítás nyílt a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatalában. Az Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály galériájában kiállított festményeken szándékosan nem lett feltüntetve, hogy profi vagy art brut művész alkotta őket. A vándorkiállítás a különböző művészek közötti párbeszédet és a társadalmi integrációt szeretné elősegíteni.
Simon Lajos docens, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette az alapítvány tevékenységét és céljait. Méltatta a BAB Galéria munkáját és felhívta a figyelmet a mentális betegségekkel élő művészeket sújtó társadalmi diszkrimináció visszaszorításának fontosságára: „A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria szlogenje: „Művészettel a diszkrimináció ellen!” Fontos, hogy az alapján és úgy tekintsünk embertársainkra, amilyen értéket teremteni tudnak. Ez a kiállítás nagy előrelépést jelent, mert amatőr és profi művészek képei együtt vannak kiállítva. Ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a hazai művészvilág minél inkább elfogadja az art brut művészeket.”
Kovács Emese a Budapest Art Brut ( rövidítve: BAB) Galéria vezetője munkájukról és az art brut művészeti irányzatról beszélt.
A hivatásos és art brut művészek munkáit felvonultató kiállítást a Fővárosi Önkormányzat részéről Nagyné Varga Melinda Mária, a Kulturális, Turisztikai és Sport Főosztály vezetője és Pölöskei Gáborné, az Oktatási, Gyermek és Ifjúságvédelmi Főosztály vezetője nyitotta meg.
Pölöskei Gáborné főosztályvezető elismerte és fontosnak nevezte a Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria munkáját: „Kérem, hogy úgy nézzék meg a képeket, hogy mögéjük gondolják az embert, aki készítette őket.”
Nagyné Varga Melinda Mária főosztályvezető: „A fővárosra nehezedő anyagi terhekre tekintettel ezekben a napokban rendkívül fontos a civil szféra szerepvállalása.”
A beszédek átkötéseként a Mohácsról érkezett Leitz Csaba énekművész gyönyörű hangján ismert dallamokat adott elő. Többek között Máté Pétertől. Kovács Emese gratulált neki és ajándékkal köszönte meg emlékezetes fellépését.
Az alábbi felvétel nem a helyszínen készült, de jól mutatja a huszonéves Csaba tehetségét:
A megnyitó ünnepség végén levetítették azt a videoriportot, amely a BAB Galéria művészeit mutatja be alkotás közben.
A teltházas rendezvényen megjelentek a Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria vezetői, művészei és kliensei, továbbá a mohácsi Pándy Kálmán Otthon vezetői és lakói.
Gémesi Gábor